Értekezéseim

Az üveg, mint vallást közvetítő anyag.

Dolgozatomat az üveg, mint anyag kutatása ihlette. Mintegy 26 éve dolgozom ezzel az anyaggal és kutatásaim során sokszor találkoztam hihetetlen babonákkal és vallásos áhítattal, ami ezt az anyagot körül lengi. A színes üveg fénye és az anyag transzparenciája és törékenysége talán az, ami leginkább alkalmassá teszi ezt az anyagot, hogy a lélek és az emberi élet múlandóságára hívja fel a figyelmet. Az üveg történetét, létrejöttét kutatva találkoztam először számomra érdekes történetekkel, amik arra késztettek, hogy mint vallást közvetítő anyagot jobban megvizsgáljam. Talán a legismertebb Istent közvetítő szerepét a gótika óta mindenki ismeri, de hogy miért alakultak ki, és kötődnek ehhez az anyaghoz oly erősen babonák, és miért is csak papok tudhatták kezdetben a receptjét, azt nagyon izgalmasnak találtam, hogy mélyebben bele ássam magam ebbe a történetbe. A tükör a foncsorozott üveg pedig hogyan is és mikortól lett átjáró a fizikai és szellemvilág között? Célom elsősorban az volt, hogy én magam is több információhoz jussak ezzel a csodálatos anyaggal kapcsolatban. Rengeteg szakirodalmat és cikket találtam a kutatásaim alatt, azt vettem észre, hogy a gondolatokat szépen lehet csoportosítani az üveg kialakulása, létrejötte, történeti betekintés után az üveg, az ablak és tükör fogalmai köré, így én magam is ezt a szisztémát követve kezdtem el rendszerezni a dolgokat.

„Az üveg, ez a csodálatos mesterséges anyag sok-sok szállal kapcsolódik az emberi lét hétköznapjaihoz és ünnepeihez. Már a kisgyermekkor meghatározó élményét jelentő mesevilág történései is „az üveghegyeken túl” kezdődnek. Hófehérke szépsége és lénye az üvegkoporsón keresztül bűvöli el a királyfit. A felnőtteknek a fény és a világosság az üveg közvetítésével válik mindennapossá lakóhelyeiken. Az üveg lehetővé teszi, hogy jobban láthassunk, vizsgálhassuk az univerzumot, megfejthessük a csillagrendszer végtelenjének titkait. Feltárhassuk a mikrovilág rejtelmeit. S az üveg használhatóságának és hasznosíthatóságának lehetőségét az űrhajózástól a mikrofizikáig még ezernyi példával illusztrálhatnánk. A sort lezárva több évezredes múltja miatt kiemelésre érdemes az a tény, hogy az üveg a folyadékok, italok tárolásának eszköze is, mintegy öltözete a benne tárolt illatszernek, különleges nedűnek, s ugyanakkor a tároltak fogyasztására is szolgáló eszköz, miközben az elfogyasztására vagy a használatra szánt folyadék sajátosságait is kifejezésre juttatja”.  ( Forrás: Veres László: Üvegművességünk ​a XVI-XIX. században.7.)

Az üveg feltalálásáról nincsennek biztos régészeti adatok, több történet is kering, hogy hogyan fedezhették fel, de az biztos, hogy visszanyúlik az ókor legrégebbi idejére. Plinius római természettudós (i.e. I.században) az alábbi történetről számol be nekünk az üveg kialakulásról. Miszerint föníciai hajósok kötöttek ki a szíriai Belus folyó homokos partjánál. Sehol a környéken nem találtak megfelelő kődarabot vagy egyéb alkalmatosságot, amelyre főzőeszközüket felállíthatták volna. Ezért a hajóról hoztak egy hatalmas szódatömböt, s erre tették üstjüket. Mire az ebéd megfőtt, az edényük alá rakott tűz a talaj homokját és a szódát üveggé olvasztotta.

Századunk elején egy angol üveggyáros kísérletképpen homoktalajra szódát helyezett, és nyílt tüzet rakott. A tűz alatt a homok nyomát sem mutatta az üvegnek. Azonos mennyiségű homok és szóda keveréke azonban a tűz alatt valóban üveges tömeggé, vízüveggé lett.

Nagyon sok kultikus és a halotti szertartásokhoz használt tárgyunk van üvegből. A reánk maradt legrégebbi tiszta üvegdarab egy mélykék amulett (az amulett szó jelentése: védelmező erejű, bűvös ékszer vagy tárgy, amiről tulajdonosa úgy véli, hogy védelmet nyújt a bajok ellen. Latin: amuletum (amulet = távolt tartó), görög: amulon (áldozati kenyér) jelentéssel bír,) i.e. 7 ezer évvel készült. Ezekben az időkben az üveget még a természetes drágakövek helyettesítésére használták, és ékszerként viselték.

Az Asszír üvegtörténetben nagyon izgalmas dolgot találtam. Az üveg készítéséről az eddig ismert legrégebben írott feljegyzést Asszurbanipál asszír királynak (i.e. 668-626) köszönhetjük. Ninivei könyvtára két agyagtáblájának jelei az üveg nyersanyagait és keverékét írják le. „Minthogy az üveg olvasztásának eljárása mind Egyiptomban, mind Asszíriában és Babilóniában gondosan őrzött titok volt, amelyet csak a papok ismertek, érthető, hogy az, aki ezt a titkot agyaglapokon megörökítette, nemcsak különleges ékírást használt, hanem igyekezett azok olvashatóságát homályos kifejezésekkel is megnehezíteni. Mégis sikerült megfejteni értelmüket. Eszerint az üveg olvasztása ebben a korban vallásos tevékenység volt, amelyet szertartásokkal, áldozat bemutatásával kötöttek egybe. Az olvasztókemencék építését valamely kedvezőnek nyilvánított hónap meghatározott napján kezdték meg. A kemence körül foglalatoskodók ünnepi ruhát öltöttek." (Forrás: Knapp Oszkár- Építészet és Üveg 11.). Igen, eszerint az üveg olvasztása ebben a korban vallásos tevékenység volt, amelyet szertartásokkal, áldozat bemutatásával kötöttek egybe.

Az üveg a tisztasága, áttetszősége révén az ártatlanságot, a szüzességet fejezi ki, illetve hűvös, rideg, áthatolhatatlan, kemény felülete révén negatív jelentéseket is hordozhat. A keresztény szimbolikában Szűz Mária, illetve a szűzi foganás és a szűzen szülés jelképe, mivel a fény úgy halad át rajta, hogy tisztaságán nem üt csorbát: „Mint üvegen a sugár, ahogy átsugárzik, / mégis rajta sem kár, sérelem se látszik: / úgy született, az anya foltja-kára nélkül, / Isten, Istennek fia, saját jegyesébül” (Ismeretlen költő: A Szent Szűz anyaságáról). Az Angyali üdvözletet megjelenítő festményeken és a Madonna-képeken üvegtárgyak utalnak erre a jelentésre. Weöres Sándornál az emberi titokzatosságot fejezi ki: „Átlátszó vagyok, mint az üveg – épp ezért / miként képzelheted, hogy te látsz engem?” (Rongyszőnyeg I., 4). Pilinszky az egyén önmagába zártságának képeként említi (Üzenet az üvegvárból). A láthatatlan falak által határolt, reménytelen bezártság, elidegenedettség fuldokló létállapotának szimbóluma Sylvia Plath Az üvegbura c. regényében. „Annak, aki ott él az üvegbura alatt, bezárva, üresen, mint egy halott csecsemő, annak maga a világ a rossz álom.” A magyar népmesékből is ismert üveghegy az északi jég- és hóhegyekre utal, amelyet a Nap-hősnek kell meghódítania, hogy kiszabadítsa a hajnal vagy tavasz-termékenység hercegnőjét. Az üveg szerepet játszott az ősi Kína halottkultuszában is, ahol a halottak nyelvére apró üvegkabócákat tettek, ami a halál utáni életet jelképezte. A kelta mitológiában a másvilágról érkező hírnökök küldetésének transzcendens voltát jelezte, hogy üvegladikban érkeztek. Az Újszövetségben a Jelenések könyve, Isten tróntermét üvegtengerhez hasonlítja (4,6; 15,2), melynek átláthatósága a tisztaságot, ragyogása a pompáját fejezi ki. A szent város, a mennyei Jeruzsálem is üveghez hasonló (Jel 21,18), akárcsak az utcái.

Az első üvegtárgyak, amiket az ember előállított, üveggyöngyök voltak, ahogyan ezt a Kr. e. 3. évezred utolsó negyedéből származó Egyiptomban, Mezopotámiában megtalált leletek tanúsítják. Az üvegkészítés magasabb fokáról árulkodnak az első üvegedények, amelyek a Kr. e. 2. évezred közepe tájáról származnak és szintén Egyiptomban és Mezopotámiában kerültek elő. Az üveget ekkor még öntötték, és az egyiptomi üvegkészítés a Kr. e. XIV. sz.-ban virágzott a legjobban. Ugyanebben az időben Palesztina és Szíria területén viszont alig került elő üveglelet, ugyanis csak a gazdagok tudták annak árát megfizetni. Ezt erősíti meg a Jób 28,17 is, az Ószövetség egyetlen helye, mely az üvegről említést tesz, ahol az üveg arannyal párhuzamosan szerepel. Ékszert, poharat vagy tálkát állítottak elő ekkoriban az üvegből.

A Kr. e. VI-IV. sz.-ban kis amfórákat, szelencéket, kancsókat is készítettek belőle, mégpedig nagy számban. A termelés központja Ródosz szigetén lehetett. A római korban pedig új technikája fejlődött ki az üvegkészítésnek: az üvegfúvás.

Az Újszövetségben a Jelenések könyve Isten tróntermét üvegtengerhez hasonlítja (4,6; 15,2), melynek átláthatósága a tisztaságot, ragyogása a pompáját fejezi ki. A szent város, a mennyei Jeruzsálem is üveghez hasonló (Jel 21,18), akárcsak az utcái.

 A mennyei Jeruzsálem:

 Jelenések 21:18 „És kőfalának rakása jáspisból vala; a város pedig tiszta arany, tiszta üveghez hasonló.”

Jelenések 4:6 „És a királyiszék előtt üvegtenger vala, hasonló a kristályhoz: és a királyiszék közepette és a királyiszék körül négy lelkes állat, szemekkel teljesek elől és hátul.”

Jelenések 15:2 „És láték úgymint üvegtengert tűzzel elegyítve; és azokat, a kik diadalmasok a fenevadon és az ő képén, és bélyegén és az ő nevének számán, látám állani az üvegtenger mellett, a kiknek kezében valának az Istennek hárfái.”

Az ablak a belső és a külső világ, valamint az evilág és a túlvilág közötti kapcsolat kifejezője. A fény, az isteni üdvösség közvetítője. Sok nyelvben azonos szó fejezi ki a fényt és az ablakot. A keresztény szimbolikában a templom ablakait az egyházatyák jelképeként is értelmezték, mivel „az egyházba árasztják a tanítás világosságát” (Honorius Augustodunensis: A lélek ékköve, 130. fejezet: A templom ablakai). A gótikus ablakok a Krisztus és az Egyház (Eklézsia) közötti viszonyt szimbolizálják. Az üvegablakok ikonográfiai tematikája a történelem megjelenítője, amely Isten fényének kisugárzása, akaratának testet öltése (pl. a chartres-i Notre-Dame-katedrális északi kereszthajójának ablakai). A nyitott ablak az Istennel való imaközösséget, az Isten igéjére való nyitottságot jelképezi. A keresztosztatú ablak Krisztus eljövendő szenvedéseire utal. A Madonna-képeken a zárt ablak Mária szüzességének szimbóluma, mivel az üvegen anélkül halad át a fény, hogy megsértené. Három ablak a Szentháromság jelképe is lehet. A Kelet felé tájolt európai templomokba a hajnali, napkezdő imádkozáskor az apszis ablakai, az oltár felől sugárzik a fény, s a nap során a templomhajó jobb oldalán lévő ablakokból jut be a világosság.

„A költészetben az egyén és a külvilág kapcsolatának szimbóluma, de az ismeretlenbe való kitörést, a halált is jelképezi. Mallarmé Az ablakok c. versében a benti, az anyagi világ és a kinti, az azúrig emelő világ az eszmények közti határvonal és az összekötő az ablak: „– Művészet, Misztikum, Szó: mind-mind csak ablakok!” A XIX. sz. végi szimbolizmusban az ablakból látott látvány (kép a képben ábrázolás) a külvilág sokszínűségét, a lét megismerhetetlenségét fejezheti ki. Ezt a képtípust követi többek között Bernáth Aurél Reggel (1931) és Dési Huber István Vándor az ablakban (1939) c. képe.”

(Forrás: https://regi.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tkt/szimbolumtar/ch02.html#u1)

A tükör: Az igazság, a valóság és a földi hívságok szimbóluma. Apotropaikus jelentéssel is rendelkezik, pl. sámánöltözet díszítőelemeként a gonosz szellemek távol tartója. A régi Kínában a fémtükrök bronzból készültek, a díszítéseken az egész kínai állatöv, valamint a Ji king (Változások könyve) jelei (trigrammák) és más jósjelek is megjelentek. A fémtükrök már Egyiptomban ismertek voltak, az üvegtükör a római korban terjedt el. Az ókori Ízisz-misztériumok körmenetében az istennő előtt hátrafelé fordított tükröket vittek, amelyek a személyiség másik részét, a lelket mutatták (Apuleius: Az aranyszamár). Platón és Plótinosz is tükörnek tekinti az emberi lelket. Démoszthenész és Szókratész helyeselte használatát, mert feltárja hibáinkat; ebben az értelemben az őszinteség kifejezője. Mindent befogad és visszatükröz, ezért a tanulékonyság jelképe. Püthagorasz és a thesszáliai boszorkányok a hagyomány szerint a Nap és a Hold felé fordított tükörben látták a jövőt. A görög-római mitológiában Narcisssus történetében az önimádatot jelenti. Aphrodité/Venus attribútumaként a kéjvágyra utal. Japánban a császári hatalom egyik emblémája, amely a kard és a drágakő mellett „Japán Három Kincse” egyik eleme, az igazság szimbóluma. A hagyomány szerint Amateraszu napistennő ajándéka; a mítoszok szerint ezzel csalogatták elő az istenek a barlangból. A Bibliában az égi intelligencia, az isteni igazság és értelem megtestesítője. A tükör által visszavert égi intelligencia a Nappal azonosul, a Hold pedig mint tükör veri vissza a Nap fényét, a tükör tehát egyszerre szoláris és lunáris. Bölcsesség-szimbólumként is értelmezték: „az örök világosság kisugárzása, és az Isten működésének tiszta tükre és jóságának képmása” (Bölcs 7,26). A loretói litánia ez alapján nevezi Szűz Máriát az igazság tükrének, mivel az Atyaisten képmását, Jézust a Szűz tisztasága tükrözte vissza.

„Pál apostolnál az isteni igazságok tökéletlen megismerését jelenti: „Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre” (1Kor 13,12). A női hiúságra is utalhat (Iz 3,19–24). A középkorban azok az enciklopédikus jellegű művek, amelyek a tudás összesítését tűzték ki célul, szintén a „tükör” címet viselték, pl. Vincent Beauvais Speculum majusa (XIII. sz.) vagy a Miroir du monde (Világtükör) (XIV. sz. eleje) c. könyv, amely G. Pérraud latin nyelvű, erényekről, bűnökről értekező műve alapján készült. A tükör a földi hívságok megszemélyesítőinek, a Hiúságnak (Vanitas) és a világ úrnőjének attribútuma. Kígyóval körülvéve a jogtudomány szimbóluma, az igazság beteljesítője (Raffaello a vatikáni Loggiák díszítésén a Jog allegorikus figuráját tükörrel a kezében jeleníti meg, 1518–1519). Az erények egyike, a Bölcsességet megjelenítő nőalak a kezében tükröt tart, amely a múltat, a jelent és a jövőt mutatja. Az emblematikában is szerepel, mint az őszinte igazság visszatükrözője.

A festészetben Jan van Eyck Az Arnolfini házaspár (1434, London, National Gallery) és Velázquez Az udvarhölgyek c. képén (1656, Madrid, Prado) is megjelenik; az utóbbi alkotás esetében a tükör látszat és való egybejátszását, kölcsönhatását emeli ki. A néphit szerint a tükör, mivel Szűz Mária attribútumaként a fény és a tisztaság szimbóluma, szívbántalmak gyógyítására alkalmas. Dante Isteni Színjátékában Isten a „Mindenek-tükre” (Paradicsom, XXIV. 42). Tasso Megszabadított Jeruzsálem c. eposzában a gonosz erők szerelmi varázslatával fogva tartott lovag, Rinaldo egy ragyogó pajzsban, a bölcsesség tükrében látja meg arcképét; ez szembesíti valós helyzetével, vállalt feladatával, s ekkor indul a pogányok elleni harcba. A mimézis-elv kifejezője. Shakespeare szerint a művészet feladata, hogy „tükröt tartson mintegy a természetnek” (Hamlet). A XIX. sz.-i realista regény valóságábrázolása szintén ezt a felfogást követi: „A regény: tükör”, írja Stendhal a Vörös és feketében. Gogol A revizor c. színdarabjának mottójában a kritikai realizmus törekvésére, a valóság kíméletlen, kritikus bemutatására utal: „Ne a tükröt átkozd, ha a képed ferde.” Andrej Belij Pétervár c. regényében a szétbomló személyiség és a széteső világ jelképe, a hallucinációk és víziók síkja. Lewis Carroll Alice Tükörországban c. meseregényében a tükör a fordított, a másik világ határvonala. A magyar költészetben József Attila az éntudat élményét foglalta versbe a tükörképpel való találkozás kapcsán (Kép a tükörben). A XX. sz.-ban a tükör a szimbolizmus és a pszichoanalízis jelképe.”

(Forrás:https://regi.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tkt/szimbolumtar/ch02.html#t%C3%BCk%C3%B6r)

„Ősidők óta izgatja az emberek fantáziáját a tükör. Megbabonázva fedezi fel benne a saját képmását a csecsemő, és zavartan igyekszik a tükör mögé nyúlva megfogni a benne lévő ábrát a kisgyermek… Vizuális világunk titkos csarnoka ez, melyet használunk, de valójában nem értünk. Babonák, misztikus hiedelmek kötődnek a szerepéhez, miközben pedig tanulunk róla az iskolai fizikaórákon és az egyetemen. Éppen e kettőssége miatt számtalan tanulmány és cikk jelenik meg róla nemcsak a nyomtatott irodalomban, hanem az internetben is. 2013-ban a „netwok“ klub hálóján például Keczánné M. Piroska „A tükrön át közlekednek a holt lelkek” című írásában így ír erről: „A tükröt mindig körüllengte egyfajta természetfelettinek vélt erő a népi hiedelemben. A legáltalánosabb elmélet szerint a tükrök közlekedési lehetőséget biztosítanak a holt lelkeknek a túlvilág és az élők világa között.”
Majd végül példaként, ezzel a két mondattal zárja a cikkét:
„A zsidó hagyomány szerint, amikor halott van a háznál, az összes tükröt le kell takarni, és csak a hétnapos gyászidőszak után szabad levenni a lepleket. Ha ez nem így történik, nézeteik szerint a halott megrekedhet az élők és a holtak világa közt.”
Ez pedig, mint tudjuk, nem más, mint a zsidó gyász-szokásrend második fázisa, az úgynevezett sivá (vagy Schiwa), amely szó szerint maga is “hetet” jelent.
Erre az utóbbi, tükörrel kapcsolatos mondatra reagálva, Burián Suzana – mintegy igazoláskánt – a néhány hónap múlva írt válaszában, röviden csak ennyit fűzött hozzá:
„Igen ez így van nálunk!”

Ez pedig előírja, hogy halál esetén a családban – nálunk is ugyanígy hét napig – le kell takarni a ház összes tükrét, és abba ez idő alatt még kivételes esetben sem szabad belenézni. Ami még érdekes, hogy ez a mai napig mélyen élő a magyarok, székelyek között is fennmaradt népszokás és hiedelem. Mert itt is – ugyanúgy, mint a héber hiedelemvilágban –, a tükrök és a túlvilág, vagyis a spirituális világ kapcsolatával találkozhattunk, mégpedig magyar eleink úgynevezett „tiszta szobáiban”. Azokban ugyanis évszázadok óta, szinte kivétel nélkül egy úgynevezett „házi oltár” volt látható.” (Forrás: Dr. T. Túri Gábor: A Tükör. Spirituális, misztika, néphit, hiedelem és babona. 1.)

A labirintusok közepén elhelyezkedő tükörrel 2019-ben találkoztam és foglalkoztam először, BA-s diplomamunkám témája a labirintus volt, egy nagyon izgalmas könyvet találtam ennek kapcsán. Paolo Santarcangeli: A labirintusok könyve (Umberto Eco előszavával. Fordította: Karsai Lucia, Európa könyvkiadó, Bp. 2009.). A könyv „Középpont” fejezetének (Santarcangeli: 2009. 208.) következtetése, hogy középpont nélkül nincs igazi labirintus, minden figyelem e köré összpontosul, hiszen itt található az egész labirintus értelme, célja, oka és miértje, az alakzat belső logikája. Ez a természeti népeknél elemibb vallási szinten jelentkezik, míg a történelmileg fejlettebb civilizációk körében összetettebben, közvetett vallási köntösben mutatkozik. A középpont természetesen „konkrét hely” is: a labirintus esetében mintegy metszőpont a Föld és az Alvilág vagy akár az Ég, a Föld és a Pokol hármas birodalma között. A Gilgames-eposzban és az Egyiptomiaknál egy síkságon megtett vándorút vége, a népmesékben és a hinduknál a „világ legmagasabb pontja”, több vallásos és népmesében a fény és a sötétség, az élet és halál között található. A Középpont felé haladás a tudás, a „mysterium magnum”-mal való találkozás elnyeréséért történik. (Mint Dante fokozatos felfelé haladása a paradicsom csúcspontja felé). De lehet torony, kastély vagy mennybéli város formája is. A szent helyiség létrejöhet építés útján is, mint a zsidóknál a frigyláda – „szentek szentje” megépítésénél a Jeruzsálemi Templomban. (Santarcangeli: 2009. 211.o.)

Egyszóval egy erőtérrel, feszültségek gócpontjával állunk szemben. Mindig útvonal vezet ide, és ez az útvonal nem lehet könnyű, jelképeznie kell a jelölt szellemi fejlődésének útját is. Nincs olyan előrehaladás, amely ne járna fáradsággal, áldozatokkal, könnyekkel és vérrel. Az ember nem élhet anélkül, hogy fel ne építsen önmagának valamely szent térséget, egy középpontot. És hogy mi található itt? A mítoszokban, a transzcendens értelmezésekben valamely isteni mivoltú valami, kimondhatatlan titok, vagy maga az Isten. A zsidók számára a megfoghatatlan, anyagtalan Jelenlét. Vagy gyakran egy szörnyeteg, a bűnök és a vágyakozások. Az, aki bejárja a labirintust, a végére érve megtalálja a saját maga középpontját. Vagyis az ember a titokzatos út közepén azt találja, amit találni akar. Önmagát: „gnóthi seauton!” A végső megismerés tehát önmagunk megismerése, saját énünk megértése, amit saját lelkiismeretünkben visszatükröződik. Ezért található a labirintusok mélyén oly gyakran egy tükör. Az ember zarándokútjának végére érkezve rájön, hogy élete kutatásának legfőbb misztériuma nem más, mint Ő maga, a szörnyeteg.  Ez a felismerő ember tudja majd teljes tudatossággal megragadni a felsőbbrendű emberség köreibe való felvételének szakrális értékét. „A labirintus középpontja mindig változást foglal magába, átmenetet a látszatok világából a lényegek világába, az állati testiség köréből a szellemivé emelkedett emberiséghez” (M. Brion) (Santarcangeli: 2009. 214.o). Az ember tehát itt a labirintus szívében szembekerül önmagával, valósággal párbajra kényszerül saját magával. A labirintusból kijövő ember így már nem ugyan az, mint aki belépett oda. A szörnyeteggel, vagyis saját hasonmásával vívott harc után. Amikor az ábrázolásoknál ez a középpont kör alakú akkor az anyaméhet jelképezi, ha hatszögletű, akkor a halált, ha nyolcszögletű a feltámadást, és az örök életet jelenti. A középpont nem szükségszerűen szűk terület, mint az Isteni városként való ábrázolásánál, Jeruzsálemnél. (Santarcangeli: 2009. 214.o).

Gyűjtésem, kutatásom végére érve, hogy az üveg vallást közvetítő anyag-e?

Arra a következtetésre jutottam, hogy igen nagy szerep van a misztikumok világában, mint közvetítő anyagnak. Isten sokszínűségét, az élet, a lélek törékenységét, talán az emberi kapcsolatoknak sérülékenységét is szimbolizálva. Megmutatva, tükröt állítva a lelkiismeretünknek, s kaput nyitva a túlvilági boldogság a szebb jövő felé. Teret nyit átlátszóságával, közelebb hozza a természetet. Az embert a rég elfeledett természeti világba emeli, és egy átjárót biztosít az isteni világ eléréséhez. Egy emelkedettebb testiség, ösztönök nélküli világba. Önismeretre tanít, segít megküzdeni démonainkkal, vagy elűzi, távol tartja azokat.  Ragyogásával, tisztaságával megmutatja az isteni fényt, az átláthatóság világát a mennyei Jeruzsálemet. Nem egy szimpla ember alkotta anyag. Egy titok, az őselemeket magában foglaló, az ember teremtési képességének csodálatos anyaga. Talán el lehet mondani erről az anyagról, hogy a legtöbb féle előállítási technológiával bír, és az élet minden területén ott van velünk. Miközben megformálóját alázatra tanítja sérülékenysége miatt, és állandóan újra gyúrható, örök körforgásba hozható anyag. Nagyon izgalmas és érdekes volt számomra ez a kutatás.

Azt hiszem, most már egy kicsit másként fogok tekinteni erre az elemre.

Deák Zsuzsanna 2021.05.25.

Felhasznált irodalom:

1. Veres László: Üvegművességünk ​a XVI-XIX. században.
2. Knapp Oszkár: Építészet és Üveg
3. Biblia Károli: Jób könyve 28. / Jelenések 21.
4. Keresztény bibliai lexikon/Üveg
5. T. Túri Gábor: A Tükör. Spirituális, misztika, néphit, hiedelem és babona. http://polgarportal.hu/dr-t-turi-gabor-tukor-spiritualitas-misztika-nephit-hiedelem-es-babona/
6. https://regi.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tkt/szimbolumtar/ch02.html#u1
7. Honorius Augustodunensis: A lélek ékköve, fejezet: A templom ablakai
8. Dante Isteni Színjátékában Isten a „Mindenek-tükre” (Paradicsom, 42)
9. Paolo Santarcangeli: A labirintusok könyve (Umberto Eco előszavával. Fordította: Karsai Lucia, Európa könyvkiadó, Bp. 2009.).
10. http://www.kagylokurt.hu/15432/kulturtortenet/labirintus-elet-es-halal-szent-jateka.html